Nyereményjáték sorsolás
augusztus 15, 2012
Lakózás, nemcsak gyerekkel
augusztus 23, 2012
Nyereményjáték sorsolás
augusztus 15, 2012
Lakózás, nemcsak gyerekkel
augusztus 23, 2012

Második rész

Orfű gyönyörű helyen van. A tavak szépek, lehet rajtuk csónakázni, kajakozni, vizibiciklizni, van bicikliút, élményfürdő, bolt, vizimalom, horgásztó, hegyek, és sok-sok erdő. Csodaszép, tényleg.

Majdnem sötétben érkeztünk az orfűi kempingbe. A kemping mega kicsit lepukkantnak tűnt, legalább is a Balatonszemesen és másutt, a Balaton körül látott új(abb) építésű vizesblokkoknak nyomát sem láttuk, ellenben volt a nyolcvanas évek úttörőtáboraiból jól ismert épületecskkék, klasszik fehér csempével, és a tető alatt a nagyobb bogarak és a madarak kivül tartását szolgálni hivatott műanyag hálóval. Itt szembesültem azzal a problémával is, hogy még éppen nem nyolc éves kislányom egyedül nem volt hajlandó bemenni a női szakaszba, családi zuhanyzó viszont nem volt, így mindketten a férfi oldalon zuhanyoztunk, ami végül is nem volt gond, mert szerencsére nem volt senki. Ha írtam volna a vendégkönyvbe, ezt biztos szóvá tettem volna. A lepukkantságot nem, mert a lehetőségekhez képest karban volt tartva és tiszta volt minden, lakni meg amúgy is a szuper lakóautónkban laktunk.

Másnap körbekerekeztünk két tavat, megnéztük a vizimalmot, ettünk egy jégkrémet és a bejáratnál tolongó tömeg láttán – kislányom javaslatára – inkább a tó másik végén lévő szabadstrandra mentünk, ahol hatalmasakat fürödtünk és ugráltunk a stégről. A nap hamar eltelt, ebédeltünk közben, újra fagyiztunk és délután négykor nekivágtunk a 66-os útnak. Nem annak! 🙂 Átvágtunk a Dél-Dunántúlon, szép tájakon át vezetett útunk, majd pár óra kényelmes tempóban eltöltött utazás után megérkeztünk a Balatonbogláti kempingbe. Beálltunk az egyetlen (telefonos bejelentkezésem után egyenesen nekünk fenntartott) helyre és öt perc múlva a Balatonban fürödtünk.

És ez itt a lényeg. Ha kempingezünk, sátorral, és megérkezünk valahová, gondos mérlegelés után, hogy hová érdemes felállítani a sátrat, jöhet a sátorállítás és a bepakolás. Ha lakókocsizol, vagy lakóautód van, leparkolsz és mész a dolgodra és ha nem stimmel valami, akkor odébb parkolsz, megigazítod, megfordulsz, egyszóval legalább egy egész nagyságrenddel egyszerűbb dolgod van.

Persze amikor már rutinod van, a sátorral is egyszerű, és ha úgy vesszük, a lakóautókhoz, lakókocsikhoz rögzített oldal/előtér sátrak miatt itt is érdemes elsőre és megfontoltan helyet, pozíciót, tájolást választani, de tény, hogy egy alaposan telepakolt sátrat nem húzol odébb csak úgy. Még egy behozhatatlan előny, hogy a lakóautóban a ruhák és a felszerelés a szekrényekben és tárolórekeszekben van és semmit nem kell ki-be pakolni, ha megérkezünk, vagy elindulunk. Egy igazi mobil otthon.

A szemmel láthatóan több napot egy helyben töltő szomszédaink berendezkedésén látszik, hogy nem viccelnek: grillező, kerékpárok, kemping székek és asztalok, az otthoni mikró az elősátorban, színes tévé, (Olimpia volt: a magyar férfi vizilabda válogatott meccsét néztek rajta éppen,) és a vizesblokknál jól látható módon begyakorolt koreográfia szerint együtt mosogató családok képe, ezek jellemzik ezt a világot.

Mi reggel a lakóautót hátrahagyva hajóra szálltunk és strandoltunk, szomszédoltunk az északi parton egyet. Ebben a másik kempingben rokonok és ismerősök fogadtak minket, melyről a rövid képes beszámolót ismét a SkyDriveba töltöttem fel.

A második este a már ismerős rutinnal zajlott, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy már megszokott mozdulatokkal nyúltunk a szekrényekbe, a hűtőbe: belakható nagyon hamar a lakóautó.

Harmadnap reggeli után a boglári kilátóhoz kirándultunk. Persze lakóautóval, mert azzal azt is lehet. Gyerekkoromban többször nyaraltam Bogláron, de itt fent még sosem jártam, most ez is elérkezett. Szép balatoni panoráma fogadott és egy érdekes struktúrájú kilátó. Utána ismét strandoltunk, majd dél körül nekiindultunk a hazaútnak. Haza is értünk, fáradtan és egy csomó élménnyel és tapasztalattal gazdagabban. Például, hogy kemping felszerelések tekintetében legközelebb egy fokkal felkészültebben érdemes nekiindulnunk a világjárásnak.

A legfőbb tanulság, amit korábbi vitorlázásos tapasztalataim alapján nem volt nehéz levonni, hogy a lakóautó olyan mint egy jobb vitorláshajó. Nyilván azzal a különbséggel, hogy közúton lehet vele akárhová, de tényleg akárhová menni. Tágas, kényelmes, jól átgondolt, praktikus. Köszönöm még egyszer a Knaus Tabbertnek a lehetőséget!

Vélemény, hozzászólás?