Ági története megismertet bennünket az itthonról, egyénileg szervezett körutazások egyik buktatójával és persze azt is megmutatja, hogy az elromlott helyzetek gyakran magukban rejtik a megoldást is.

Portugáliába mentünk nyaralni a barátnőimmel, 1999-ben. Itthonról, Magyarországról szerveztük a nyaralást; az ország több különböző pontján is foglaltunk szállást magunknak. Lisszabon, és más nevezetes városok megtekintése után a tengerparton szándékoztunk néhány napot pihenni. …

Mikor a bérelt autóval megérkeztünk a pici tengerparti faluba, a szálláshelyet sehol sem találtuk. Kérdeztük a helyieket is, de senki nem tudta, hol lehet a nekünk megadott cím. Ekkor kiderült, hogy ezt a szállást az egyik lány közülünk az interneten keresztül foglalta, itt utalta át a pénzt is, de telefonon, vagy egyéb módon senkivel nem beszélt. Mindez 1999-ben volt, amikor még egyáltalán nem volt megszokott interneten intézni ilyesmit. Persze meg voltunk győződve arról, hogy átverés áldozatai lettünk, és ez a szállás nem is létezik, és a pénzünket sem látjuk viszont…

A helyiek nagyon kedvesek voltak, végül már egy kisebb csapatba verődve próbáltak nekünk segíteni, többen felajánlották, hogy lakhatunk náluk, volt, aki rövid itallal kínált, hogy könnyebben elviseljük az izgalmakat…

És hogy mitől vicces ez a történet? Természetesen attól, hogy a szállásunk létezett. Ezt végül magától a tulajdonostól tudtuk meg, akinek szintén felkeltette az érdeklődését a helyi csoportosulás, amivel vonultunk a faluban. Mint kiderült, a helyiek is tudták, melyik utcáról van szó, csak egy elírás miatt – ahogy az interneten megjelent – nem ismerték fel. Végül nagyon jól éreztük magunkat a tengerparton. A helybéli lakosoknak – mondanom sem kell – ezek után már nem kellett bemutatkoznunk…